Az áldott jó női természet

Egyes feministák egész elmélet-rendszert, mások vallást építettek a köré a gondolat köré, hogy a nők erkölcsösebbek, “morálisan fejlettebbek”, mint a férfiak. Az persze fel sem merül bennük, hogy ez a fajta nemi megkülönböztetés az általuk olyannyira üldözött szexizmus egyik formája. De nem is ez az érdekes, mert hát arra, hogy pár szexista nő [...]

A diplomácia hiánya

Időről időre eszembe jut, hogy vajon mi lehet Julian Assange-al, a wikileaks legismertebb alapító tagjával, akit még 2010 őszén vádolt meg 2 svéd nő szexuális erőszakkal, és akit ezt követően Angliában tartóztattak le, hogy aztán hosszas vitát kezdeményezzenek a kiadatásáról. Jó ideje nem lehetett hallani felőle semmit, és már kezdtem azt gyanítani, hogy a politikai [...]

Jót nevettem

A férfijogi redditet böngészgettem, és találtam egy érdekes bejegyzést. Indul egy új tévésorozat, a címe “A hét amikor a nők leléptek”. Nem nehéz kitalálni hogy arról szól, mit kezdenek a férfiak nők nélkül. A magánvéleményem, hogy egész jól boldogulnának, talán egy idő után felgyűlne némi fölös szexuális feszültség, de alapvetően semmi gondjuk nem lenne. Feltételezem persze, [...]

Subba, subbárum

Egyre több helyen figyelnek fel ránk, ami persze nagyon jó dolog, mivel minden ilyen alkalommal bővül az olvasótáborunk egy-két értelmes emberrel. Legutóbb (eme cikk írásához képest tegnap) a Subba linkelt ránk, ami persze eléggé kétes dicsőség – de arra tökéletesen jó, hogy megfigyeljünk egy jelenséget. Vannak, akiknek nem tetszik amit csinálunk. Oké, ezzel nem mondtam újat, [...]

Feminista terror a versenyszférában

Olaszországban a következő héten, 2012. augusztus 12.-től elképesztő feminista diktátumot vezetnek be. Az új törvény, amelyet az “esélyegyenlőség” címkéjével sóztak rá az olasz népre, nem csak a köztulajdonban lévő, hanem a tőzsdén bejegyzett magántulajdonú nagyvállalatokat is (!) arra kényszeríti, hogy a vállalati igazgató tanácsokban a nők arányát két lépésben legalább 33%-ra növeljék. A kvóta törvényt [...]

Az elnyomott nők hangja

Egy olasz hölgy, bizonyos Lucrezia Marinella könyvet írt az alábbi címmel: “A nők nemessége és kiválósága, valamint a férfiak hibái és bűnei“. Ne szaladjunk a boltba, ha kíváncsiak vagyunk a könyv mondanivalójára, ugyanis 1600-ban adták ki Velencében – a gonosz nőgyűlölő patriarchátus fénykorában. Egy rövid részlet, hogy fogalmat alkothassunk a 400 évvel ezelőtti nemi nézetekről: “Bámulatos, [...]

Feminista történelem

Aki foglalkozott már a témával, az tudja: a feministák átírják a történelmet. És nem csak a hiteles, tényszerű változatát, de a mítoszokat, a legendákat is megpróbálják a maguk képére formálni. Milyen is a saját képük? Férfigyűlölő. Ez a kijelentés persze durvának tűnik, afféle szélsőséges túlzásnak. De ha megnézzük, hogy mit csináltak például az Arthur-legendával, akkor mindenképpen [...]

Bikacsordák a férfijogi mozgalomban

Rob Fedders barátunk ismét maradandót alkotott a No-Maam blogon. Az angolul nem tudók kedvéért lefordítom a cikket, mert megér annyit. A szövegben az eredeti linkeket másoltam, értelemszerűen angol nyelvű anyagokra mutatnak. Az idézeteket is én fordítottam, mert nem volt kedvem Rousseau-t vagy Marxot keresni magyar fordításban. Újsütetű olvasóknak kéretik figyelembe venni, hogy 1. Amikor nőkről beszél, akkor [...]

Luvnya kiáltvány

Egy kommentelőnk volt olyan kedves, hogy felhívja figyelmünket a 2012-es ribiséta kiáltványára, aminek sajnálatos módon az a címe, ami ennek a cikknek is. Manapság a köznyelv színvonala már nem a régi, mégis úgy érzem, a “csúnya szavak” folyamatos ismételgetése még tovább rombolja. Van helye a káromkodásnak, de csak meghatározott céllal; teleszemetelni vele a világot igénytelenség. Nade [...]

Feminista vitatechnikák – shaming language

Angol nyelvterületen már jó ideje folyik a küzdelem a feminizmus térnyerése ellen, és “kinti testvéreinknek” volt ideje megfigyelni, milyen módon vitáznak a feministák. Már ha vitának lehet nevezni azt, amikor valaki a témával egyáltalán nem foglalkozva a szerző, vagy kommentelő személyét igyekszik befeketíteni. Talán már ennyiből is kiderült, most nem a logikai vagy érvelési problémákról lesz [...]

Bándy Kata – egy újabb tragédia kapcsán

A múltkor sajnos kénytelen voltam az álláspontomat egy tragédiával alátámasztani, és nem gondoltam, hogy ilyen hamar újra erre kényszerülök. Nem szokásom sem a szenzációhajhászás, sem a mások gyászán élősködés, de ha kegyeleti okokból elsiklunk a világ bizonyos történései felett, akkor a tragédia ismét lejátszódhat. Tanulnunk kell a hibákból, különben újra meg újra elkövetjük őket… Bándy Kata [...]

A patriarchális nőelnyomás legújabb példája

A Szamosba fulladt két férfi vasárnap Csenger közelében – közölte Tamásné Berki Bianka, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. A folyóban egy háromtagú csengeri család és egy barátjuk fürdőzött, amikor a sodrás elragadta őket. Az anyát és a tizenöt éves kislányát még partra tudták segíteni, ezután azonban mindkét férfi elmerült a vízben. A 32 és 28 éves [...]

A nők világuralmának biológiai okai

Biztos vagyok benne, hogy a történelmet nem csak úgy lehet értelmezni, ahogy a hivatalos feminista befolyás alatt álló történelemoktatás tanítja. Ebben a rövid szórakoztató áttekintésben megkísérlem megvizsgálni, hogyan láthatja egy férfi saját szerepét a történelemben. A feminizmus tulajdonképpen már a kőkorszakban elkezdődött, erre utalnak az ebből az időszakból származó leletek. A villendorfi vénusz nem szépségideál, ahogyan [...]

Két rövidhír a nagyvilágból

Az USA igazságügyi minisztériuma pert indított egy texasi város rendőrsége ellen, mert az a felvételei teszteken fizikai felméréseket végeztetett a jelentkezőkkel. Igen, ez nem vicc: a rendőrség nem végeztethet állóképességi vagy erőnléti teszteket, hiszen az “a férfiaknak kedvez” a nőkkel szemben, tehát diszkriminatív. Az igazságügyi minisztérium azt javasolja, hogy vegyenek fel utólag nőket a fizikai teszteken [...]

Feminista egyenjogúsági harc

A biztosítóknak át kell térniük az “uniszex” díjszabásra – tájékoztat a privátbankár.hu. Ez aztán az egyenjogúság, gondolhatná az ember. Végre nem kell többet fizetnünk csak azért, mert férfiak vagyunk. Az azonos feltételeknél mi lehetne egyenlőbb??? Nem úgy van a’ – pirítanak ránk a feministák. Ez egy ördögi nőellenes terv, ami az egyenjogúság álcája mögé rejtett patriarchális [...]

Ribiséta 2012

2012. június 30-án szombaton immár másodszor vonultak utcára a ribancnak maszkírozott feminista aktivisták. Nyilván nem mindenki ismeri a demonstráció eredetét és célját, ezért elsőként erről ejtsünk szót. Egy torontói rendőrtiszt bűnmegelőzési céllal azt tanácsolta a nőknek, hogy annak érekében, hogy csökkentsék a kockázatát annak, hogy nemi erőszak áldozatává válnak, lehetőség szerint ne menjenek túlzottan provokatív [...]

Mit kíván a Magyar Nemzet?

A minap szóba került, hogy a Magyar Nemzet egyik cikkében meg lettünk említve. Egy “hovatartozását” meg nem nevező kvázi-feminista támadott meg minket mindenféle hagymázas képzelgésekkel, bár éppenséggel teljesen várható és kiszámítható módon. Ugyanazt a gyenge színvonalú és könnyen átlátható hazugságot hozta fel ő is, amit bármelyik másik feminista: szó esett nőellenességről és macsóskodásról – mindez [...]

Minden ötödik

Elindult a vita azon, hogy most akkor mennyi nőt is vernek, hol és hányan. Mi is belegabalyodtunk a feminista mellébeszélésbe, ami persze nem volt nehéz, tekintve hogy ezeket a “statisztikákat” minden feminista máshogy idézi. Az egyszerűség kedvéért elugrottam a legnagyobb állami pénzeket zsebretevő férfigyűlölő szervezet honlapjára, és ollóztam amit találtam: “magyar adatok szerint minden ötödik nőt [...]

Az Ő szégyenük!

A Magyar Nemzet 2012. június 23-i számában erkölcsileg támadta meg a Férfihang.hu Magazint. „Kinek a szégyene?” című cikkükben nem kisebb rágalmat fogalmaztak meg, minthogy magazinunk egy nőellenes nézetek kifejtésére létrehozott oldal. Bár a cikk szerzője, Farkas Adrienne otthon nyugodtan ijedezhet attól, hogy a férfiak is felemelik szavukat a nekik nem tetsző társadalmi változások ellen, de [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?