Feminista agymenés 1. – “Patriarchális szépségideál”

Az index feminista topikjában találkoztam legutóbb ezzel a torzszüleménnyel – nem Monroe-ra gondolok, hanem a fogalomra -, ami pompás téma egy ilyen sorozat nyitócikkéhez. Mert hát mit is jelent a “patriarchális szépségideál”, és honnan tudhatjuk, hogy ilyesmi egyszerűen nem is létezhet? 1. Először is a fogalom feltételezi, hogy valakinek a szépségideálja tudatosan megváltoztatható. Máig a karcsú, [...]

Apró győzelem

Sok egyéb mellett ezt találtam ma reggel a posataládám spam fiókjában: “A kormány bűncselekménnyé tette volna az együtt élők közötti lelki bántalmazást is. Elhagyását az új Btk.-ból a fideszes Varga István és a KDNP-s Salamon László mellett az MSZP-s Bárándy Gergely is javasolta, és bár a kormány nem értett egyet velük – az igazságügyi államtitkár tartózkodott [...]

Korszellem

Bárki bármit is mondjon, a kultúránk, a civilizációnk nagyon erősen feminizált. Ezt akkor a legkönnyebb észrevenni, ha valaki beszélni mer erről. Ekkor azonnal megjelenik a kommandó – az öntudatos nőkTM héjaszerű brigádjai hű szolgáikkal, a fehér lovagokkalTM karöltve – és elkezdenek rendet tenni. Ilyenkor a legtöbb felszólaló megijed, fülét-farkát behúzza és szépen visszakotródik illuzórikus férfiprivilégiumokkal [...]

Férfi és női hűtlenség – egy tragédia kapcsán

Úgy látszik ez egy ilyen hét: megint férfiak halálával kapcsolatban kell tollat ragadnom. Ez egy sokkal frissebb tragédia, sajnos, és ráadásul magyar vonatkozású. Egy nő megcsalta a férjét, aki ezért végzett a “riválisával” és aztán önmagával is. Nem kenyerem az ilyen tragédiákon való csámcsogás, de vannak mások akik nálam sokkal kevésbé ódzkodnak a kegyeletsértéstől. Én [...]

Az EU, és egyéb feminista szakkörök

A feministák gyakran hivatkoznak ENSZ- meg EU adatokra, a hivatalosság és a megalapozottság látszatát keltve – szemérmesen elhallgatva, hogy ők maguk ülnek az említett szervezetek megfelelő bizottságaiban. Nem kell nagy intelligenciahányados ahhoz, hogy rájöjjünk, az EU és az ENSZ feminista nyomásra létrehozott feminista bizottságai, amikben feministák ülnek és feminista propagandát gyártanak, valójában feministák. És mint [...]

Egy férfi emlékére

Ez a cikk nem valami nagyívű értekezés lesz társadalmi vagy filozófiai kérdésekről, hanem egy ember, egy férfi története. Megvannak a maga tanulságai, de igyekszem majd azokat nem rágni senki szájába – úgyis mindenki azt gondol amit akar. Akinek a mesélős stílus nem tetszik, nyugodtan lapozzon, nem marad ki semmiféle világmegváltásból. Valószínűleg sokan lesznek majd olyanok, [...]

A feminizmus létjogosultsága

A feministák azt bömbölik, hogy a nőket elnyomják – bár ennek a mindennapokban semmilyen látható jele nincs. Bizonyos számadatokat emlegetnek, de azok önmagukban nem jelentenek semmit, amíg az okok nem ismertek. Például arra hivatkoznak, hogy a női képviselők aránya a parlamentben X százalék – de ez lehet azért, mert kevesebb nőt érdekel a politika mint [...]

Gyermekvállalás az utolsó perc után

Deandsdale A feminizmus árt a nőknek című cikkében igyekszik felhívni a figyelmet a feminista megközelítésű, karrierista, női életterv elhibázottságára. Ahogyan kifejti; sajnálatos tény, hogy a feminista propaganda eredményeként ma egyre kevesebb nő van tisztában saját biológiai adottságaival, a problémamentes gyermekvállalás megfelelő időpontjával. Természetesen ezzel egy időben az átlag férfi ismeretanyaga sem elégséges ahhoz, hogy megfelelő partnerválasztási, [...]

A feminizmus árt a nőknek

…mégpedig igen sokféleképpen, de most az egyik speciális problémára hívnám fel a nők, lányok figyelmét. Azzal, hogy a feministák és az egyéb válogatott neoliberálisok elterjesztették, hogy férfi és nő valójában egyforma, csak a nevelés során válnak különbözővé, egyúttal a nők között elhintették azt is, hogy át kell venniük a férfi életformát. Első a munka és [...]

Ködösítés a női ösztönökről

– Hipergámia? Miféle hipergámia? – kérdezgetik egymást oldalba bökdösve a csajok, remélve, hogy ezúttal túljárnak az eszünkön. Megpróbálják lenyomni a torkunkon, hogy ez a tipikus női ösztön nem is létezik, csak afféle patriarchális kitaláció. Az indok? A házassági szokások változása. 10-20 évvel ezelőtt még statisztikai értelemben is köztudott volt, hogy a nők “felfelé házasodnak”, vagyis a [...]

Fogjunk össze az apák ellen!

…illetve elég ha csatlakozunk a mozgalomhoz, hiszen a feministák már évtizedek óta küzdenek keményen az apaság, és az apák ellen. Szerintük az apa nem több, mint szükséges rossz a család (értsd: nő és gyerek) életében, amitől jobb minél hamarabb megszabadulni – elég ha a pénztárcáját hátrahagyja. Sötét képet festenék? Meglehet, de jó okom van rá. Ugyanis [...]

Eretnekség-e a feminizmus?

A nemzeti szocializmus ellen nincs szükségünk a támogatói által felhozott politikai érvek cáfolatára, egyszerűen elég rámutatni a holokauszt borzalmaira. A szovjet kommunizmus védelmezői is figyelembe vehetnék a gulagot. A feminizmussal kapcsolatban is elég annyit felhozni: 1970 óta ötvenmillió amerikai magzatot abortáltak – írja a Crisis Magazine-on megjelent cikkében (Eretnekség-e a feminizmus) Donna Steichen, egy hazájában [...]

Társadalmi célú közlemény

1. A feminizmus és a feministák nem azonosak a nőkkel. A két fogalom nem ugyanazt jelenti. Azért nem, mert nem minden nő feminista, viszont léteznek férfi feministák is. Éppen ezért aki a feminizmust kritizálja, az nem a nőket kritizálja, és akinek baja van a feminizmussal, annak nem a nőkkel van baja. Vitákban gyakran előfordul, hogy egyes [...]

Szociális és feminizmusügyi minisztérium

A feministák csak egy önszerveződő gittegylet – hallhatjuk személyesen a feministáktól, amikor arról van szó, hogy mekkora társadalmi befolyásuk van. Szerintük ez egy borzalmas patriarchális nőelnyomó társadalom, ahol ők – mint harcos feministák – széllel szemben kell hogy görgessék a nagy követ. És mivel a politika szerintük “férfipolitika”, ezért tagadják hogy bármiféle segítséget kapnának onnan. Ehhez [...]

Férfinak lenni

Különös kor ez a miénk. Hosszú évezredeken át nem volt kérdés, mit jelent férfinak lenni. Azt, amit az apjától (és részben az anyjától) tanult, látott a fiú. A közös munka, a mesterség fortélyainak átadása közben átadódott valami más is. Az élet szemlélete, a gondolkodás milyensége. Ma nem ilyen egyszerű. Az apák az otthontól messze dolgoznak, vagy [...]

Íme az ellenfeleink

Túlvagyok a heti rendes pofaviziten a nőkertben, ami mint tudjuk a hazai feminizmus fellegvára, gyakorlatilag az egyetlen nyilvános fórum ahol feministák feministulnak. Nevezhetjük afféle gócpontnak vagy gyűjtőhelynek is, ahol találkát ad egymásnak a feminista társadalom színe-java. Úgyhogy egyáltalán nem lepődtem meg, mikor a legfrissebb cikkükben egy pszichiátriai betegségben szenvedő nő apa- és férfigyűlölő versét tették közzé. [...]

Abszurdisztán

Ha valaki igazán odafigyel, elég furcsa dolgokat fedezhet fel a feminista retorikában, és azok hatására már a politikai közbeszédben is. A gond az, hogy a média annyira összehord hetet-havat, hogy legtöbbünknek fel sem tűnnek a bukfencek, vagy ha igen, napirendre térünk felette annyival, hogy megint egy tévedés, amit átláttunk. De nem gondoljuk végig, és nem [...]

Dominancia

Azt hittem a fogalom magyarázza önmagát, de úgy látszik tévedtem. – Miben nyilvánul meg számodra a domináns nő kapcsolaton belül? – Nyugodtság, bölcsesség, kontroll, biztonságban érzi magát egyedül is, nem gyámoltalan, képes irányító lenni- mindezt nem durva, hanem támogató módon, emberileg értékeli a másikat, és méltatja, stb. Na ezek közül egyedül a kontroll releváns (és szinonímája, az irányítás), [...]

Ártatlanul elítélve

Nemrég egy feminista azt találta nekem mondani, hogy “értsd már meg hogy nincs “ártatlanul bebörtönzés”“. Ez a kijelentés persze nyilvánvalóan abszurd, de ha már foglalkoztam a témával megemlítenék egy érdekes esetet. Frank Hatley több mint egy évet töltött börtönben gyerektartás elmaradása miatt, mint “felelőtlen apa” (deadbeat dad), egy olyan gyermekért, aki nem volt az övé. Ez [...]

Ranschburg Jenő: A meghitt erőszak I. rész

Ranschburg Jenő nem volt antifeminista. Többször is síkraszállt az egyenjogúságért, de a valódi egyenjogúságért. Emlékszem, mikor olvastam a “Szülők könyvét.” Védelmébe vette a lányokat, hogy csak mert csendesebbek, és nem olyan figyelemfelkeltő a viselkedésük az óvodában, mint a fiúké, attól még nagyon is aktívak, nem maradnak el tőlük. Nem értettem, mi szükség van ennek kiemelésére [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?