Feminista pornó állami támogatással

A hír nem új, 2009-es. Több helyen is említik. Bár erős két év eltelt azóta, mégis beszélek róla, mert számomra teljesen megdöbbentő. Adófizetők pénzét elkölteni pornó készítésére? Az eset a haladó szellemű Svédországban történt. A pornó címe Dirty Diaries, 50 000 euróval támogatta az állam, és 70 perc hosszú, 13 filmből áll. A készítő, Mia Engberg [...]

Egyenlőség = egyenlőtlenség

“Pluszpontot kapnak a nők a bécsi orvosi egyetemi felvételin” – írja a HVG, és innen talán felesleges is folytatni a cikket, mert mindenki tudja, hogy miről van szó. De hátha akadnak olyan olvasók, akik még nem rágták át a témát, szóval szemezgessünk: Tavaly a bécsi egyetemre jelentkezők 56 százaléka nő volt, de a felvetteknek csak 43 [...]

Feminizmus a sajtóban

Rendszeresen hallhatjuk a feministáktól, hogy nemcsak hogy nem kapnak teret a sajtóban, de egyenesen üldözik őket. Ebben a témában hadd idézzek pár sort egy feminista kiadványból – és itt rögtön megbukik az egész feminista hazudozás, hiszen ez egy EU-s, és magyar állami támogatással készülő magazin… “Vajon íratlan szabályok, esetleg önkényes újságírói szelekció vagy talán a politikai [...]

Nesze neked nőnap UPDATE

A zindex kint járt a NANE tüntetésén. Illetve egészen pontosan a zindex kint járt a félkegyeműek felvonulásán. Hogy miért mondom ezt? Lásd a képeket: miért kell (minimum) egy szerencsétlen gyereket ilyen fiatalon beoltani gyűlölködéssel? Erőteljes visszatetszést kelt bennem, hogy már ilyen fiatalon vakvágányra terelik szerencsétlen életét az ilyen antiutópisztikus ideológiákkal. Miért nem maradhat meg gyereknek…? A hazugságaikat [...]

Nesze neked nőnap

Mai anyag, friss anyag: a NANE tüntetést szervez a Blahára. A NANE Egyesület célja a csütörtöki demonstrációval az, hogy felhívja a figyelmet arra, valós változásokra van szükség annak érdekében, hogy a Magyarországon élő nők ugyanolyan jól és biztonságban élhessenek, mint a férfiak. Most sírjak vagy nevessek? Rendőrségi statisztika, hogy férfiak ellen sokkal több bűncselekményt követnek el, tehát [...]

Feminista hazugságok, újra és újra

Régebben itt-ott már beszéltem róla, hogy a feministák egyik kedvenc vesszőparipája az a hazugság, miszerint a világszintű sportesemények helyszínére prostituáltak tízezreit hurcolják, hogy a megjelenő szurkolóknak legyen hol kiélnie az igényeit. Nagyjából 20 éve kezdődött ez a feminista trend, amikoris az aktuális foci-vébére mondták, hogy X-ezer prostit fognak odahurcolni a gonosz emberkereskedők. Olyannyira csapták a [...]

A családon belüli erőszak feminista értelmezése

Ha már Vasgerinc kolléga kivesézte az egyik nőkertes cikket, én jövök a másikkal, amiből kiderül két dolog: először is, hogy az eddigi kismillió mellett van még egy nőszervezet, mert annyira nagy szükség van rá (nőkjoga.hu), másrészt hogy szerintük a családon belüli erőszak egyenlő azzal, hogy férfi bánt nőt. Rittyentettek is pár érdekes listát, amit érdemesnek [...]

Feminista kommunikáció (Súlyosbított ítélet Geréb Ágnes ellen)

A Fővárosi Ítélőtábla súlyosbította a Fővárosi Bíróság ítéletét Geréb Ágnes ügyében. Öt év helyett tíz évre tiltották el a szülész-nőgyógyászi, valamint szülésznői tevékenység gyakorlásától, és a két év letöltendő fogházbüntetést is helyben     hagyták, de nem is szabadulhat feltételesen egy év után. Ráadásul még a 1,5 millió forintos bűnügyi költséget is állnia kell. Ezt a [...]

Hát nem látjátok, hogy az ég piros???

Rutinból olvasgatom a nőkertet, és erre az anyagra bukkanok: “(…) még soha nem született ennyire kevés gyerek: 10%-kal kevesebb, mint egy éve. Demográfusok és közgazdászok folyamatosan, kétségbeesve ordítják, mit kellene tenni. Elemzések, kutatások tucatjaival bombázzák ők is, mi is a kormányt, hogy megértessék vele: a nők foglakoztatási szintjének emelése és a gyerekszám növekedése szorosan összefügg.” Hm. Már-már érthetetlen [...]

Rozi a szegecselő – Háborús munkásnőből feminista ikon

Rosie the riveter, azaz Rozi a szegecselő az USA egyik jellegzetes kulturális szimbóluma. Rosie fiktív alakjának keletkezése a második világháború idejére tehető, mikor a fronton szolgálatot teljesítő illetve hősi halált halt férfiak helyét kényszerűen nőknek kellett átvenniük a háborús üzemekben. Elsősorban lőszerek és más háborús kellékek gyártását végezték olyan munkakörökben, amelyek közelébe korábban nőket sosem engedtek. Értsünk [...]

A nőfelszabadító (novella)

  Péter mély levegőt vett. Aztán megint. “Jó, most már jobb.”, gondolta. A feszültség kezdett csökkenni a fejében. Az előbb még majd szétrobbant a dühtől. Kilépett a WC fülkéből az előtérbe, majd a többieket kikerülve a folyosóra. – Nagyon jó. Tetszik, komolyan – morogta. Zsolt éppen akkor ment arra. – Mi tetszik? – Gyere, nézd meg magad! – fordult vissza [...]

Férfi agresszió, női agresszió

Egyik ismerősömnél kint jártak a rendőrök, mert nagyon összekapott az asszonnyal. A rendőrök rögtön őt vették elő, és az asszonynak ajánlották fel a feljelentés lehetőségét. A férfival közölték, hogy legközelebb három napra is elzárhatják. Nem vitás, ő volt a hunyó. Az, hogy a veszekedés miért tört ki, mi volt ebben a nő szerepe, senkit nem [...]

Férfiuralom, avagy megjegyzések egy Müller Péter cikkhez

Müller Péter írt egy elmélkedést a férfigőgről, és az asszonysorsról Férfiuralom címmel. Én a Life oldalán akadtam rá. Müller Péter: férfiuralom Kicsit megpróbálom ízekre szedni, mert amellett, hogy van benne elgondolkodtató rész, nem igazán nyerte meg a tetszésem a cikk. Miért? Lássuk! Hamar eljut a Nagy Rögeszméhez az író. Patriarchátus, így hívják ezt a szívós borzalmat, [...]

Mi a gond a női kvótával?

Maestro elég jól kivesézte a témát vonatkozó cikkében – én azért ragadok tollat, mert egy másik megközelítést szeretnék alkalmazni. A kvóta sok alapvető logikai önellentmondást és képmutatást felfed a feministák hozzáállásában és érveléseiben. A feminista álláspont – ugye jól ismerjük – az, hogy több nő kell a parlamentbe. Ez eleve feltételez néhány olyan dolgot, amit [...]

Áláldozatok, vádlottak, áldozatok

Többször beszélgettünk már családon belüli erőszakról, szexuális erőszakról, zaklatásról. Ennek kapcsán arról is, hogy sok nő alaptalanul vádol meg férfiakat, hogy valamely sérelmét így torolja meg. Tehát nem a nő, vagy a gyerek a valódi áldozat, hanem a férfi, de ezt nehéz bizonyítani, ezért hatékony fegyvernek látszik. A napokban kezembe akadt egy Orvosi Hetilap. Ebben találtam [...]

Kvóta-nóta

Említettem már, hogy milyen szórakoztató tud lenni a logikátlan feminista irományok böngészése. Bencsik Gyula a Betlen Anna gondolataiból írott cikkében remek példákon mutatja be a tételem igazságát. A téma az unalomig ismert régi nóta, a szexista alapú parlamenti kvóta. Betlen Anna a lehetetlen elvárásokkal és a társadalmi szocializáció hatásaival magyarázza a nők alacsony arányát a közpolitikában [...]

Vers – mindegy, kinek

Az alábbi vers a Feminista Almanachban jelent meg, szerzője egy bizonyos Tom D. neves rapper, és egyike a világ azon ritka verseinek, melyek negatív értékkel bírnak a Pritchard-féle skálán. Ami persze nem is baj, mert a tartalom és forma közti harmónia így tökéletes, az itt összelapátolt feminista közhelyeknek stílszerű környezetet adnak a döcögős rímek. Az egész [...]

A nemek harca

A “nemek harca”, mint szlogen, mára már a köztudat része, és legtöbbünknek eszébe sem jut elgondolkodni rajta, hogy mi is ez, és honnan került ide. Valójában egy feminista téveszme, ami sajnálatos módon valósággá vált – köszönhetően az említett feministák hathatós közreműködésének. Afféle önbeteljesítő jóslat ez; akik kitalálták, hogy “zajlik”, azok hívták életre. Még mielőtt valaki azt [...]

Lapindító köszöntő

Köszöntök minden olvasót és közreműködőt a Férfihang.hu antifeminista férfimagazin indulása alkalmából! Elsőként néhány szóban arról, hogy miért „antifeminista” és miért „férfimagazin”? Amikor ennek a portálnak az ötlete először felmerült bennem, éppen az “Antifeminizmus” Wikipédia szócikk megírásán dolgoztam, mivel meglepve tapasztaltam, hogy sok év alatt sem akadt még senki, aki a feminizmus ellenpontjáról, az antifeminizmusról magyar [...]

Cikkajánló

Kövess Facebookon!

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?