Botrány

Összevontam a szemöldököm, amikor az ismerős, sötétkék BMW-t megláttam – újfent – a lakásunk előtti parkolóban. Pici már megint itt van. Harmadszor a héten. Bent békés beszélgetés fogadott, a karateedzőm és a feleségem a politikát vitatták éppen meg. Pici indult a helyi választáson, ez szolgált témául. Szerinte az emberek bolondok, itt csak ellenzéki színekben érdemes indulni, [...]

Bizalom vagy ellenőrzés

Örök téma a párok között, hogy az esetleges megcsalások, félrelépések lehetőségeit mennyire lehetséges, érdemes kiszűrni, ellenőrizni. Az egyik jellemző vélemény szerint, akit meg akarnak csalni, azt így is, úgy is felszarvazzák. Nem érdemes tehát kontroll alatt tartani a másik idejét és állandóan elszámoltatni minden percéről. Az ezzel ellentétes vélemény pedig az, hogy olyan, mint bizalom [...]

Amit megtanultam a nőkről hosszú távú kapcsolataim során

A következő cikk Roosh V. írása nyomán készült, eredetije angol nyelven a szerző blogján olvasható. Meg szeretnék osztani néhány dolgot, amit a megtanultam a nőkről a kapcsolataim során. Sok tapasztalatot szereztem a kelet-európai lányokkal kapcsolatban, akik sokkal nőiesebbek, mint az amerikai lányok, de azt vallom, hogy a nők valódi természete ugyanaz, akármerre is mész, és ott [...]

Női sors?

A nagy olvasottságot kapott “Férfisors?” című írás után a valóéletből merített, szomorú párkapcsolati történet női szereplőjével is többször beszélgettem, aki végül hozzájárult ahhoz, hogy bemutassam a történteket az Ő nézőpontjából is, természetesen anonimitásának megőrzésével. Az általa elmondott történet alábbi némiképp tömörített és olykor kicsit sarkított leiratából betekintést nyerhettünk abba is, hogy miként fest az érem [...]

Férfisors?

Emlékszel? Milyen boldog voltál mikor végre összejött. Ott volt veled a kis kollégiumi szobádban álmaid nője és téged akart. Milyen szép volt. Minden nap szeretkeztetek. Bevállalós volt, és szenvedélyes. Ezen kívül együtt röhögtetek mindenen. Sokat buliztatok együtt és a haverokkal. Szinte mindenről tudtatok órákon át beszélgetni és nem untátok meg egymás társaságát. Együtt készültetek az [...]

Az Ashley Madison-ügy egy egyéni példán.

Néhány napja jelent meg egy cikk a New York Postban, ahol egy férfi a személyes érintettségéről beszélt, a felesége ugyanis a kevés regisztrált nő egyike volt. A cikk alatti kommentek közt valaki a RedPill fórumba irányította Matthewt, a felszarvazott férjet, ahol az esetének a kibeszélésén, elemzésén kívül egy kis kérdezz-felekekre is sor került. Először lefordítom a [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?