Nemzetközi Férfinap – a férfiak értünk, nőkért akarnak erősek lenni

Több dátumhoz is sorolható a Nemzetközi férfinap, van ahol november, más országokban május illetve február 19-én is ünnepelik a férfiakat. De lehet, pontosan e bizonytalanság miatt nem kap akkora figyelmet a férfiak nevezetes ünnepe, mint a nőnap, amiről mindenki tudja, mikor van pontosan egyszer az évben - március 8-án.

Hetedik alkalommal tüntették ki a példamutató férfiakat a Gránit Oroszlán Példakép Díjakkal

A Férfiak Klubja sajtóközleménye Hagyományőrző módon ismét rangos gálán osztotta ki a Férfiak Klubja a díjakat A Férfiak Klubja november 17-én pénteken nagyszabású Gála keretén belül immár hetedik alkalommal adta át a Gránit Oroszlán Példakép Díjakat. A kifejezetten férfi példakép díjjal idén is öt kategóriában olyan követendő ikonokat díjaztak, mint Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Sasvári Sándor [...]

Idén sem tudott a Google a Nemzetközi Férfinapról

Régi szokás a Google-nél, hogy a jelentősebb nemzetközi eseményekről, ünnepekről ünnepi logóval emlékeznek meg. Ez alól csak a Nemzetközi Férfinap képez kivételt, amelyről minden emlékeztető ellenére makacs módon megfeledkeznek. A felhasználóik és főként a férfijogi aktivisták egyaránt emlékeztetni igyekeznek őket egyre kritikusabb hangvételben. 2020-ban internetes support oldalukon is nekik szegezték a kérdést (lásd ezen a webcímen), [...]

Férfinap 2022 – Hogyan ünnepelte a politika és a sajtó idén a Nemzetközi Férfinapot?

Tekintsük át egy lassan szokásossá váló Férfinapi sajtószemlében, hogy észrevették-e a politikusok és az internetes újságok a Férfinapot, és ha igen, akkor milyen köszöntővel emlékeztek meg a férfiakról illetve miként protestáltak az érdekükben. A sajtó jelentős része számára idén is láthatatlan esemény maradt a Nemzetközi Férfinap. A Hírlapszemle.hu hírkeresőt és a Google-t segítségül hívva megállapíthatjuk, hogy az [...]

Férfinapi körkép 2020

Amint azt tudni illik, világszerte november 19-én ünnepeljük a Nemzetközi Férfinapot. Sajnos rögtön hozzá is tehetjük: tudni illene és ünnepelni illene, azonban az emberek egy jelentős részének még ma is meglepetést okoz, hogy ilyen ünnep egyáltalán létezik. Holott immár több, mint húsz éves múltra tekint vissza a férfiaknak dedikált nap, amelyen elismerhetné a társadalom a [...]

A férfiak egészségéről kérdeztük az utca emberét

A Nemzetközi Férfinap mellett a november hónap a Movember mozgalom jegyében is telik, amikor is bajuszviseléssel hozzuk egymás tudtára, és emlékeztetjük magunkat is arra, hogy a prosztata rák valós veszély az egészségünkre nézve. – De valójában fontos a férfiak egészsége valakinek? Egyáltalán fontos maguknak a férfiaknak? Ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban is utcai fórumot szervezett a Valódi [...]

Gondolatok a 2019-es Nemzetközi Férfinap Alkalmából

Az ünnep építő szellemiségének jelentőségén túl fontos felvetni a férfiak perspektíváit is, a nemek közötti egyenlőség kérdésében a kritikus gondolkodás és reprezentativitás érvényre juttatásának igényét is. Alig létezik olyan meghatározó ideológia, gondolkodási irányzat, mozgalom, amely a nők irányából érkezik és objektív értékítélettel és építő kritikával viszonyul a férfiak társadalomban betöltött szerepeihez, jogaihoz és kötelezettségeihez és [...]

Nemzetközi Férfinapi Konferencia 2019

November 19-én Férfinap alkalmából nemzetközi konferenciát szervez Oslo-ban a fiúk, férfiak és apák életével és egyenlőségével kapcsolatos kihívások témájában a MannsForum. A szervezet vezetőjével interjút készítettünk korábban, amely ebben a korábbi cikkünkben olvasható. Az eseményen európai és észak-amerikai társadalomkutatók, politikusok, gondolkodók és civil aktivisták szólalnak fel a témában. Guttorm Grundt, a MannsForum nemek közötti egyenlőséggel foglalkozó csoportjának vezetője a [...]

Férfigerinc – gondolatok Nemzetközi Férfinap alkalmából

Bevallom, én inkább elfogadó és támogató ember vagyok, semmint büszke és a jogaiért küzdő, de tisztelem azt a férfit aki vállalja, amiben hisz, és aztán emelt fővel néz szembe azzal, amit a sors vagy sokszor egyszerűen csak a társadalmi többség rá kimér. Mert ki hallgat meg és ki tisztel ma egy férfit, ha a gondjairól [...]

Férfinapi Kiállás 2017

A Férfihang Civil Társaság aktivistái idén is megtartották szokásos férfinapi “kiállásukat”. Jól tudhatjuk, hogy lehetőségeink korlátosak; ezeknek a kis utcai rendezvényeknek a társadalomelérő funkciója minimális. Célunk nem is a világ azonnali megváltása, sokkal inkább az utcán karnyújtásnyira elérhető emberek megszólítása. Szókratész módszerét követve egy közös, alkalmi gondolkodási kísérletre hívjuk őket és ezen keresztül is képet kaphatunk [...]

Új szelek a nőmédiában?

Régi, mondhatni furcsa fixa ideámmá vált, hogy a Nők Lapját olvasói levelekkel ostromolom férfiközpontúbb témákat és megközelítéséket javasolva régi olvasójukként, amely megkereséseknek ők mindig is makacs némasággal ellenálltak. Vajon várhatnék mást egy nőknek szánt laptól? Idén novemberben azonban több férfipozitív cikket is megjelentetettek. Vajon mi lehet a változás oka? Talán arra reagálnak ők is, hogy [...]

Férfinapi körinterjú

A Férfihang Civil Társaság a Nemzetközi Férfinap apropóján körkérdést intézett a magyar férfimozgalom civilszervezeteinek vezetőihez és pro férfi aktivistákhoz: „Mit üzen a férfiaknak az ünnep alkalmából? Mivel tölti az ünnepnapot?” Bedő Imre, a Férfiak Klubja férfimotivációs közösséghálózat alapítója és vezetője:  Férfiak! Sok terhet viszünk, néha ellenszélben. Szükség van ránk, jobban, mint valaha. Húzzuk ki magunkat és veregessük [...]

Gondolatok Valentin nap után, nőnap előtt

Miután véget ért az egyik legsziruposabb és leggiccsesebb ránk erőltetett ünnep (Bálint nap) elgondolkodtam azon, hogy miért vannak ezek az u.n. „női ünnepek”. Kezdődik februárban az egész ezzel a Valentin nappal, ami nem más, mint egy rózsaszín vattacukorba csomagolt ízléstelenség. Mert ugye ez a szerelmesek ünnepe, de a szerelem az emberek legbelsőbb magánügye, miért kell [...]

Férfinapi ünnepség a társadalom peremén

A Kőszegi Hajléktalanszálló adott otthont november 13 – án a Nemzetközi Férfinap megünneplésének. A Nemzetközi Férfinap ideje: November 19, Szent Erzsébet napja. Az alakuló Férfihang Civilszervezet kényszerűségből előbbre hozta az alkalom megtartását, mivel önkéntesei civil munkarendjéhez alkalmazkodni kénytelen. Az ünnepet 1996 – ban tartották meg először Trinidad és Tobagóban, és azóta az ENSZ támogatásával egyre jobban [...]

Férfinapi “kiállás” 2016

A férfimozgalmi kérdések kapcsán szervezett “kiállások” célja nem a világ azonnali megváltása, pusztán az utcán karnyújtásnyira elérhető emberek megszólítása, hogy mintegy Szókratész módszerét követve egy közös, alkalmi gondolkodási kísérletre hívjuk őket. Nagyon érdekes és hasznos beszélgetéseket lehet folytatni ilyen módon az utca emberével és minden beszélgető fél csak gazdagodhat ezen az úton. Ez a cél [...]

Újra Nemzetközi Férfinap – november 19

Újra november 19-e van. Ezen a napon megemlékezünk a férfiasságról. Tisztelettel adózunk az elmúlt korok, a jelen és az eljövendő nemzedékek fiai és férfiúi előtt. Kiemeljük az emberi élet folytonosságában betöltött szerepüket.  Felhívjuk a figyelmet a fiúk és férfiak egészségére, a társadalomban elfoglalt helyük felülmúlhatatlan fontosságára, elismerjük családjuk, szűkebb környezetük, hazájuk és az egész emberiség érdekében [...]

Ugye te sem feledkeztél meg a Nemzetközi Férfinapról?

A Nemzetközi Férfinapot (november 19.) először 1999-ben tartották meg Trinidad és Tobagóban, az ENSZ támogatásával. Az esemény ezt követően nagy elismertséget kapott a férfiaktól világszerte, például az Amerikai Egyesült Államokból, Európából, Afrikából, Ázsiából és a Karibi térségből. Magyarországon 2009-től szerveznek a nemzetközi férfinaphoz köthető rendezvényeket. Az UNESCO nevében Ingeborg Breines, a Women and Culture of [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?