A Norway wealth fund norvég vagyonalap kiadta a verdiktet: több nőt akarnak az igazgatótanácsokba

A Norway wealth fund egy húsz éve létrehozott állami vagyonalap, amelynek célja, hogy a norvég polgárok gondtalan jövőjét biztosítsa. 1,3 trillió dolláros vagyonával a világ legnagyobb befektetési alapja: a világon jegyzett összes részvény 1,5% -ával rendelkezik, és világszerte mintegy 9200 vállalatban (Például: Microsoft, Apple, Amazon, Shell) van részesedése, összértéke 84 ezer milliárd dollár, ami nagyjából megfelel az éves [...]

A feminista megélhetési civilek sem állnak a törvények felett?

A Férfihang.hu-n számtalan esetben fogalmaztuk meg azt a problémát, hogy a magyar közélet egyes civil szereplői támogatottsági pozíciójukból kifolyólag túlzott befolyással bírnak a közbeszéd tematizálására. Olykor bátorkodtunk megfogalmazni azt a véleményt is, hogy feminista vitapartnereink kifejezetten megélhetési civilként működnek és meggyőződésünk szerint anyagi érdekekkel összefüggő okokból is, végtelenített küzdelmet folytatnak olyan társadalompolitikai célokért, amelyek enyhén [...]

Megvonható akár a feminista szervezetek közhasznú jogállása is?

Érdekes párbeszédet vetett fel a Férfihang.hu berkein belül is, hogy a Norvég Alapból kapott támogatások ellenőrzése a legnagyobb feminista civilszervezeteket is első körben érintette. Bár lapunk író-olvasó közössége elsődleges ideológia ellenfelének tekinti ezeket a civil szervezeteket, azonban amennyire erős ez az ellenérzésünk, pont annyira a szólásszabadság és az állampolgári szabadságjogok mélyen elkötelezett hívei is vagyunk. [...]

A feminista szervezetek tiltakoztak a KEHI vizsgálat ellen

A Norvég Alap által támogatott civil szervezetek politikai elfogultságának gyanúját felvető találgatások és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal által megkezdett vizsgálat ellen az elmúlt néhány napban állásfoglalásokban tiltakoztak a feminista civilszervezetek. Alábbiakban ezeknek szövegét adjuk közre kommentár nélkül. A NANE egyesület közleménye a KEHI vizsgálat kapcsán A NANE Egyesület megdöbbenéssel és értetlenséggel áll az előtt, hogy a kormányzat és [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?