Nemzetközi Férfinap – a férfiak értünk, nőkért akarnak erősek lenni

Több dátumhoz is sorolható a Nemzetközi férfinap, van ahol november, más országokban május illetve február 19-én is ünnepelik a férfiakat. De lehet, pontosan e bizonytalanság miatt nem kap akkora figyelmet a férfiak nevezetes ünnepe, mint a nőnap, amiről mindenki tudja, mikor van pontosan egyszer az évben - március 8-án.

Ha férfi vagy, fizess többet – a bevételből az ellenségeidet támogatjuk

A nők kevesebb pénzt kapnak ugyanazért a munkáért - erre a régi feminista hazugságra hivatkozva hirdetett "akciót" egy közösségi irodákat üzemeltető budapesti vállalkozás. Március 8-án a nemzetközi nőnap alkalmából a férfiaknak 19%-al többet kellett fizetniük minden szolgáltatásért, mint a nőknek. Azért éppen ennyivel, mert a statisztikák egyfajta olvasata szerint ekkora a férfiak és nők bruttó keresetének különbsége Magyarországon. Az ügyben a Férfihang Civil Társaság hatósági eljárást kezdeményezett nemi diszkrimináció gyakorlata miatt.

Eltűnt babák nyomában – az abortusz a vezető halálok

A népírtás szintjére emelkedett a magzatok pusztítása. A magyar magzatáldozatok száma a KSH 22 ezres száma helyett valójában háromszoros lehet, mert csak a sebészi magzatelhajtásokat mutatják ki, négy másik abortusztípust nem számolnak. Az abortusztabletta vegyi fegyverének (RU486) magyarországi hadrendbe állítását 2005-ben az Alfa Szövetség által szervezett tüntetéssel sikerült meghiúsítani, de az „angyalcsináló” IUD-k, vagyis a korai abortuszt előidéző, ún. „spirál” kb. 20.000 magzatáldozatot, a 72 órás, úgynevezett „sürgősségi fogamzásgátlás” kb. 18.000 magzatáldozatot követel hazánkban évente. A méregtablettával külföldön elhajtott magyar babákkal kb. ezer életet veszítünk, a kriminális abortuszok is kb. ezer magzatáldozattal járhatnak minden évben.

Egyszerűen csak élni és másokért alkotni akarunk mi, “toxikus” – nak nevezett férfiak

Természetesen nem akarok én minden férfi nevében beszélni. Feminista szokás minden nő nevében szónokolni, holott számos nő nem szereti a szélsőséges és hangos feminizmus szexizmusát, agresszivitását, mindenen megsértődő mentalitását. Biztos vannak férfiak, akik nem akarnak másokért élni. Ők tudják, én nem ítélem el őket, egyszerűen sajnálom, és velük nincs is több dolgom. Mi, többiek, azok, akik [...]

Férfiak 40 a Mi Hazánk nyugdíjprogramjában

A közelmúltban készítettünk interjút Toroczkai Lászlóval, amely beszélgetésben a legfontosabb családjogi illetve férfijogi kérdésekből tekintettünk át néhányat. A férfiakat diszkrimináló Nők 40 program kapcsán is kérdeztük a Mi Hazánk elnökét, aki kérdésünkre elmondta, hogy indokoltnak gondolja a 40 év munkaviszony utáni korkedvezményes nyugdíj lehetőségének kiterjesztését a férfiakra is.

Antigenderista eskü

Szent X. Piusz pápa 1910. szeptember 1-én tette közzé Sacrorum antistitum kezdetű motu proprio levelét. A levél az ún. “antimodernista eskü” szövegét tartalmazta, amelyet 1967-es felfüggesztéséig minden felszentelt papnak kötelező volt letennie. Piusz pápa az esküvel a kora legnagyobb hit- és igazságbeli kihívásaira válaszolt. Az idők változtak, és vele ezek a kihívások is. A modernizmus továbbra [...]

Az Isztambuli Egyezmény alapelvei

A magyar férfiak jogegyenlősége, társadalmi megbecsülése, biztonsága tekintetében a legjelentősebb kockázatot jelenleg az Isztambuli Egyezmény esetleges ratifikálása jelenti. A Férfihang Civil Társaság az egyezmény elutasítása érdekében tanulmányt készített, társadalomkutatást végzett, petíciókat alkotott és juttatott el a magyar parlamenti képviselőkhöz és a civil demonstráció eszközét is felhasználta. Most örömmel adjuk hírül, hogy az egyezménnyel kapcsolatos problémák [...]

Íme az első MGTOW-riport a hazai mainstream médiában

Remekül indul 2017, a Lázadás éve! Kormányunk épp csak hadat üzent a Soros György által gründolt álcivil szervezeteknek, erre az RTL Klub ma este már be is számolt az MGTOW mozgalom létéről, mindenkit  megelőzve ezzel a hazai maintream médiaban. Nem tudjuk, hogy miért pont most és miért pont így, de végre megtört a jég. A MGTOW [...]

Feminista utópia (szatírikus sci-fi novella)

2025 – A feminista szervezetek nyomására több országban fontos törvényi változások lépnek hatályba. Az államigazgatásban és a közszférában a nők számarányát az adott népességben képviselt százalékukban kell biztosítani. (numerus clausus) A vállalatokat kötelezik, hogy alkalmazotti létszámunk és ezen belül vezetőik 30%-át nőkkel kell feltölteniük. A felsőoktatásban életbe lép a nemi kvóta, ami azt a trendet törvényesíti, [...]

A női psziché sötét titkai I.: Egocentrizmus

Nincs napjainkban megosztóbb téma a hétköznapi beszélgetések során, mint a rejtélyes női természet feltérképezésére tett kisebb-nagyobb törekvések. Akkor mondhatjuk el először magunkról, hogy a megvilágosodás első lépcsőfokára léptünk, mikor felfedezzük, hogy a nők másképp gondolkodnak, mint a férfiak. Ezek a különbözőségek nem szükségképpen rosszak; hiszen mi értelme volna két pontosan ugyanolyan embernek együtt élni, ha [...]

Bástyaerőszak

Sokan nem tartják sportnak a sakkot, mert nem kell hozzá futni, úszni, nehezet emelni, nem lövöldözünk, nem ugrunk át dolgokat, és ideális esetben nem is rugdosunk semmit, ami kisebb nálunk. A sakk egy nyugodt műfaj. Két ember ül egymással szemben, és gondolkodik. Az egyik le akarja győzni a másikat, a másik le akarja győzni az egyiket. Már [...]

Parlament előtt a kakukkfiókákat kiszűrő német törvénytervezet

Egy új törvénytervezet szerint a nő köteles lesz megnevezni gyermeke biológiai apját, amennyiben az nem a gyermeket nevére vevő férfitől származik. Az indítványt Heiko Maas, a német igazságügyi miniszter nyújtotta be. A német kormány szerdán már adoptálta is a kakukkfióka-törvényt, melynek természetesen még át kell mennie a parlamenti szavazáson.

Nyakunkon a SEXIT: ismerkedjünk meg a csajozást végleg feladó férfiakkal

Ezek a fiatalemberek nem vágynak barátnőre, nem akarnak gyereket és a szexuális kapcsolatok egyáltalán nem érdeklik őket. Az illúziójukat vesztett Férfiakból álló titokzatos MGTOW mozgalom korunk egyik leggyorsabban növekvő online közösségének számít. Vajon ők lennének azok a bizonyos nőgyűlölők, vagy egyszerűen csak félreértik őket? – ennek az izgalmas kérdésnek járt utána Martin Daubney a Sunday [...]

Feminista dillemák, ezerkétszázadik fejezet

Ha valaki odafigyel a társadalmi jelenségekre, akkor már észrevehetett egy érdekes, újszerű problémát. Például a könyvesblogos Zimbardo-cikk kapcsán is levonható a következtetés: A nők nem akarnak férfiakat eltartani. A férfiak az emberi társadalom kialakulása óta dolgoznak a nőkre, jobbára zokszó nélkül, külön köszönetet sem várva – beérik azzal, ha a nő akire gürcölnek cserébe foglalkozik az alapvető [...]

A családfőségről

Valami zseni jó 50 éve kitalálta, hogyan lehetne a feleségeket fellázítani a férjeik ellen: be kell nekik mesélni, hogy a férfiak családfői szerepe a nők elnyomásának árán megvásárolt öröm és élvezet. A családfőség “hatalom”, amiből a férfiak galád módon kiszorították a nőket. Nosza, kezdjék a nők követelni a részüket a vezetésből, ami legyen legalább 50%, [...]

Kiáltás a társtalan férfiakért

Társtalanság, szingliség, magány. Ha ezeket a gyakori fogalmakat használjuk, az emberek fejében általában egy 30 és 50 év közötti nő képe rajzolódik ki, aki vagy elvált, vagy sosem volt férjnél, macskákat tart és egyedül sírja tele a papírzsebkendőjét vasárnap délutánonként a romantikus filmek előtt ülve. Vagy megjelenik a törtető, karrierista, férfias nő képe, aki úgy lesz [...]

Nemileg „egyenlőbb” társadalom, nagyobb szaporulat

Bizonyos politikus  nemrégen megtett kijelentései  miatt kitört feminista vircsaft egy újabb, egyre többet hangoztatott hazugságot próbál az általuk már jól bejáratott módon elültetni a fejekben. Nevezetesen azt, hogy a nemileg egyenlőbb (természetesen itt a feministák által értett egyenlőségről van szó) országok jóval kedvezőbb népességszaporulati mutatókat produkálnak. Számos  torzító, hazug  feminista lózungot elővettünk itt a Férfihangon, foglalkoztunk [...]

Bevezetés a piros pirulába 7. – Érdeklődési jelek és visszacsatolások

Adós vagyok egy nagyon fontos témával, hiszen az elmúlt adásokban már finoman utalgattam az ún. érdeklődési jelekre, melyek a nők burkolt jelzései annak demonstrálására, hogy az adott férfit a puszta társalgáson felül másféle szituációban is el tudja képzelni maga mellé. Ezekkel a jelzésekkel természetesen nincs más dolgunk, mint felismerni és a megfelelő eleganciával kezelni őket. [...]

Az időeltolódás törvénye

Valamikor nyáron egy cikk alatti kommentben a hölgy olvasók vitát kezdeményeztek arról, vajon milyennek látjuk mi férfiak az ideális nőt. Miközben a másik oldalról nézve az álomférfi leírása pofonegyszerű, hiszen a nők elvárásai velünk szemben egy egyértelműen körülírható tulajdonsághalmaz felé konvergálnak, úgy gondolom, a magunk szemszögéből körüljárva a témát bizonyosan nem fogunk egyetérteni egymással. A nőkkel [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?