Férfimozgalom – Politika

Akik feleslegesnek/viccesnek tartják azt, amikor a férfimozgalom képviselői kisebb pártokkal egyeztetnek, mondván “úgyse fognak labdába rúgni” feltehetően a probléma alapját nem értik. Az, hogy a kormányzat diszkriminálja a férfiakat, illetve nem tesz semmit az egyenlőségért azokon a területeken, ahol hátrányban vannak nem ok, hanem okozat. A probléma alapja az, hogy a közvélemény nem rendelkezik elég [...]

Hova vezet a nőpolitika egyeduralma?

Hogy hova vezet a férfiak perspektíváinak teljes mértékű figyelmen kívül hagyása a nemek között egyenlőség kérdésében azt jól szemlélteti az a dél-koreai tanulmány, ami a társadalmi megbecsültségnek egyik indikátorát is jelentő szülői nemi preferenciát (inkább lányt, vagy fiút szeretnének) vizsgálja. Dél-Koreában az elmúlt évtizedekben erős fiú-preferenciáról nem kiegyenlítődés történt, hanem erős lány-preferencia alakult ki. Mindez történt olyan évtizedek során, amikor a politika hivatalosan a nemek közötti egyenlőséget célozta.

Férfibizottságot hozott létre az új norvég kormány

Az új norvég kormány egyik első dolga volt, hogy kétmillió koronát különített el férfibizottság létrehozására – számolt be erről a Reform férfiszervezet. “Itt az ideje, hogy a férfiak helyzetét összességében vizsgáljuk meg. Ez a beruházás lehetőséget ad erre” – mondta Ole Bredesen Nordfjell a szervezet vezetője. Nordfjell rámutat, hogy bár alapos tanulmányok készültek a nemek [...]

A Mi Hazánk videosorozatában Halász Géza, a Férfihang Civil társaság alelnöke beszélt a kiegyensúlyozott családpolitika szükségességéről

Egy a Férfihang.hu számára Toroczkai Lászlóval készített interjút (a beszélgetést lásd ezen a webcímen) követően felismerhetővé vált, hogy a Mi Hazánk Mozgalom és a Férfihang Civil Társaság társadalomszemlélete és politikai céljai között nagymértékű az átfedés. Ennek az ügyazonosságnak eredményeként a Mi Hazánk felkérte civil társaságunk alelnökét, hogy a párt családjogi szakpolitikusaként is képviselje azokat a [...]

Beszélgetés Toroczkai Lászlóval, a Mi Hazánk Mozgalom elnökével

Mi a Férfihang Civil Társaságnál azt valljuk, hogy a férfimozgalomnak nem lehetnek pártpolitikai megfontolásai, ellenben minden pártnak szükségszerűen foglalkoznia kell a férfipolitikával is. Tehát minden olyan politikai erővel örömmel folytatunk párbeszédet, amely a megoldás igényével fordul a férfiak érdekképviseletei irányából érkező problémafelvetések felé. Ennek jegyében korábban is pártállástól függetlenül készítettünk interjúkat a politikai élet különböző szereplőivel. Ezúttal Toroczkai Lászlónak, a Mi Hazánk Mozgalom elnökének tettük fel kérdéseinket. 

Nőpolitika ellenpontok nélkül

Foglyul ejtette a világot és benne hazánkat is az az egydimenziós gondolkodás, amit általában “nőpolitikának” neveznek. Ami a nemek társadalmi szerepeit, jogait illeti kizárólag ez az egyetlen megközelítés létezik; nemzetközi szervezetekben (pl. UNICEF), nemzetközi egyezményekben (pl. Isztambuli Egyezmény), az Europai Unió nemek közötti egyenlőséggel kapcsolatos irányelveiben, a nemzeti kormányok stratégiáiban, a pártok programjaiban, a felsőoktatási [...]

Mi, 76-osok

Tisztelgés Szilágyi György és Nagy Bandó András előtt. Hanyas vagy? 76-os? Akkor mi fél szavakból is megértjük egymást. Azt mondod: Anya Azt mondom: GYES Azt mondod: Apa Azt mondom: Alig láttam Mi vagyunk a „ratkó gyerekek” gyermekei. Mi vagyunk a nagy generáció kis utódai. Mi vagyunk a „kis generáció” Azt mondod: Szocialista vállalat Azt mondom: GMK Azt mondod: TSZ Azt mondom: Háztáji Azt mondod: A 80-as évek [...]

Cikkajánló

Bejelentkezés

Regisztráció | Elveszett jelzó?